miskolci bölcsész blog

miskolci bölcsész blog

(I)Gazságok – Gulág szeminárium a Bölcsészettudományi Karon

Balázs Tünde osztatlan tanárszakos hallgató bejegyzése

2016. december 21. - miskolcibolcsesz

A 2015-ös évet a kormány a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. Több pályázatot is írt ki a Gulág Emlékbizottság, mely által lehetőség nyílt arra is, hogy az érintett településeken emlékművek készüljenek az elhurcoltak tiszteletére, ezeken kívül több konferencia, megemlékezés zajlott ennek kapcsán, melybe bekapcsolódhatott minden, a téma iránt érdeklődő. A Miskolci Egyetem az emlékév alkalmából Gulág szemináriumot hirdetett, amelynek keretében – Erdélyen keresztül – a romániai Foksányba is eljuthattunk, mi, a kurzuson résztvevő hallgatók.

15658040_1156530257733630_1064338164_o.jpg

A Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete az elmúlt években is meghatározó szerepet töltött be a gulággal kapcsolatos kutatásokban, invitálva a hallgatókat is. A 2016/17-es tanév első félévében rendhagyó módon alkalmunk nyílt Gulág szeminárium c. kurzuson részt venni, melyen az egyetem oktatói, illetve meghívott előadók, történészek előadásait, kutatási eredményeit ismerhettük meg.

Mindenekelőtt érdemes egy kicsit magával a gulág szóval foglalkozni. A GULÁG mozaikszót jelöl, melynek jelentése Javítómunka-táborok Főigazgatósága, mely 1930-ban jött létre. A kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerét értjük. A II. világháborút követő nagymértékű szovjet veszteség pótlására, tulajdonképpen az ország újjáépítése céljából hurcoltak el emberek ezreit kemény fizikai munkára, melyet a rossz időjárási viszonyok, a ruhátlanság, a kegyetlen bánásmód, az éhezés, a rossz egészségügyi ellátás csak tovább rontottak. Ezekhez hasonló munkatáborok már az 1917-es bolsevik forradalom után működtek, főleg Lenin politikai ellenfeleinek leszámolására. Sokakat "málenkij robot" néven csak pár napi munkára vittek, azonban nem ritkán a pár napból évek lettek. Hazajövetelre csak Sztálin halála után volt lehetőség, 1953-ban. Azonban a táboroknak ekkor is csak egy része szűnt meg. A hazatérés után sem várta őket szeretetteljes fogadtatás, hiszen a kommunista vezetés ajándékaként hallgatniuk kellett mindenről, nem beszélve arról, hogy minden hazatértet hadifogolyként kezeltek. Máig is akadnak történészek, akik hadifogolykérdésként kezelik a témát. A gulág gyűjtőfogalomként való használata csak később terjedt el, mely alatt minden kényszermunkatábor és maga a rendszer lett értendő, és így van ez ma is. Ennélfogva kap értelmet, mikor gulágokról beszélünk.

A téma tág és nagymértékben feldolgozatlan. Élnek még közöttünk túlélők, így nagy-nagy feladatunk, hogy az ő interjúik által feldolgozzuk ezt a korszakot.

A téma mélyebb megismerése céljából párunknak a szeminárium résztvevői közül volt szerencsénk részt venni egy ,,rendhagyó történelemórán”, több történész, kutató kíséretében. A zarándoklatot a felsőzsolcai Megbékélésért Polgári Szövetség támogatta, az út pedig a "malenkij robot" elhurcolások útvonala volt, megemlékezéseket tartottunk, és a felkészült előadókat hallgathattuk (Kolozsvár, Barcaföldvár, Gelence, Foksány, Gyimesbükk). Zarándoklatunk célja Foksány volt, mely a Magyarországról elhurcolt hadifoglyok fontos elosztóhelyéül szolgált. Itt is volt alkalmunk megemlékezni, mely egyszerre volt szívszorító és szép a maga módján, ugyanis ez volt az ottani első magyar nyelvű megemlékezés.

Ezúton is hálásan köszönjük a Megbékélésért Polgári Szövetség támogatását utunkhoz, Rada János oktatónknak, hogy velünk tartott, illetve Dr. Gyulai Éva tanárnőnek a szeminárium megszervezését.

Balázs Tünde – ME BTK történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára – erkölcstan- és etikatanár

15682589_1211029522279009_1716328372_o.jpg(Foksány)

15658699_1211030062278955_1418379519_o.jpg(Barcaföldvár)

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolci-bolcsesz.blog.hu/api/trackback/id/tr2212064461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása