A szöveg 2015. szeptember 4-én a ME Bölcsészettudományi Kar tanévnyitó ünnepségén hangzott el.
Kedves Elsőéves Hallgatók! Kedves Gólyák!
Az oktatás, így a felsőoktatás világában az újévet igazából sohasem január elseje jelenti, hanem szeptember első napjai, amikor is elindul egy újabb tanév. Ilyenkor valamelyest mindnyájan tiszta lappal foghatunk valami újba. Magam évről évre lehetőséget kapok, hogy a kari tanévnyitó keretében köszöntsem a bölcsészkar elsőéves hallgatóit, és minden szeptemberben egy új, tiszta lapot nyitok, amelyre újrafogalmazhatom köszöntő soraimat. Ám hiába a tiszta lap, és hiába az újabb szöveg, mégis: mindig ugyanarról beszélek, az igazi mondandó ugyanis, az, amit üzenni szeretnék, mindig ugyanabban a három, konstans és központi gondolatban ragadható meg. Ez persze nem feltétlenül probléma, hiszen egy jól megírt beszédnek – állítólag – két-három kulcsüzenet köré kell szerveződnie. Mely tehát az a három dolog, amelyet idén is el szeretnék mondani?
Először is az, hogy tudjátok a maga teljességében megélni egyetemi éveiteket. Az egyetem a fejlődés, a szellemi gyarapodás legfontosabb helye, a bölcsészképzés pedig különösen jó lehetőséget kínál arra, hogy egy újfajta szemléletmóddal, felelős értelmiségiként tudjatok majd továbblépni az életben. Mindemellett – úgy gondolom – a huszonéves fiatalok számára másról is szólnak az egyetemi évek, hiszen az egyik legszebb életszakasz, egy csodálatos ifjúság lehetőségét rejtik. Szerezzetek új barátokat, szerelmeket, keresztelkedjetek meg a selmeci diákhagyományok szerint, járjatok szakestélyekre, és igen, járjatok a Rockiba is, hogy tényleg egészében, teljességében, vagyis minden építő jellegű szellemi tevékenységgel és minden idézőjelbe tett rosszasággal együtt tudjátok megélni a legszebb diákéveiteket. Hallgatónak lenni – és főleg a miskolci campuson – az egyik legjobb dolog világon, tapasztaltam, tudom. De most, hogy három napja már a doktoranduszhallgatói jogviszonyom is megszűnt, tapasztalhattam azt is, hogy ez sem tart örökké. Tudom, hogy a hallgatói élet is csak annyi, amennyit beletöltesz.
És el is jutottam mondandóm második lényeges pontjáig: az egyetem – minden igyekezete mellett – csupán esélyt teremthet, lehetőséget, amellyel aztán nektek kell tudnotok élni. Használjátok ki a lehetőségeket, keressétek oktatóitokat, akik minden segítséget meg fognak adni a számotokra. Segíteni fognak benneteket a megfelelő szellemi kibontakozásban, a szakmai utak feltárásában, és az első lépésekben is azokon. Ezt úgyszintén tapasztalatból mondhatom.
A harmadik dolog, amiről beszélnék, hogy ma, Magyarországon, és főleg itt, Miskolcon, egy alapvetően műszaki–ipari tradíciókkal bíró egyetemen bölcsésznek lenni igazi felelősség, hiszen bizonyítanunk kell, hogy mi is vagyunk olyan jók, olyan értékesek, mint mások, hogy a bölcsészek igenis képesek értéket teremti. Dolgozzunk úgy, hogy mindenki lássa, a Miskolci Egyetemen a bölcsészhallgatók olvassák a legtöbb könyvet, beszélik a legtöbb idegen nyelvet, ők írják a legjobb szövegeket az egyetemi újságba, az antropológushallgatók készítik a legjobb kisfilmeket és életútinterjúkat, a tanár szakos hallgatók a legkomolyabb elhivatottsággal és felelősségtudattal készülnek pályájukra, ahogy persze más szakok hallgatói is, és a bölcsészkar a TDK dolgozatok terén is példát mutat az egyetemen.
Kedves Elsőéves Hallgatók! Kedves Gólyák!
Becsüljétek meg a helyzetet, amelyben most vagytok, mert jelenleg senkinek sem lehet olyan tiszta a lapja, mint a tietek, és senki előtt sem áll annyi új lehetőség, kaland és kihívás, mint előttetek.
Köszönöm szépen a figyelmet!
Rada János
