miskolci bölcsész blog

miskolci bölcsész blog

A régió egyeteme továbbra is a Miskolci Egyetem marad

2015. december 11. - Rada János

A magyar felsőoktatás intézményrendszere mindeddig egyetemekre és főiskolákra tagolódott, és természetes, hogy az előbbi jelentette a magasabb rangot. A felsőoktatási törvény azonban nemrég megváltozott, és az egyetem és a főiskola mellett új elnevezést vezetett be a magyar felsőoktatásba, amely az ún. alkalmazott tudományok egyeteme, és amely nem egyenlő a hagyományos értelemben vett egyetemmel – amilyen például a Miskolci Egyetem is.

A felsőoktatási törvény határozott különbséget tesz egyetem és alkalmazott tudományok egyeteme között: az egyetem elnevezés továbbra is szigorúbb feltételekhez kötött, míg alkalmazott tudományok egyetemévé könnyebben válhat egy-egy intézmény: ehhez kevesebb tudományos fokozattal rendelkező oktató és kevesebb alapképzés, illetve mesterképzés is elegendő lehet. Az új szabályozás eredményeképpen természetesen több olyan intézmény, amely eddig főiskola volt – például Egerben vagy éppen Kecskeméten –, a jövőben alkalmazott tudományok egyetemévé válhat, ami nem jelent valamifajta „egyetemmé fejlődést”, hiszen az egyetem elnevezés a jövőben is kevesebb intézmény kiváltsága lesz. Elmondhatjuk tehát, hogy Északkelet-Magyarország egyetlen igazi egyeteme továbbra is a Miskolci Egyetem marad!

me_foepulet_2015_foto-kissviktor_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolci-bolcsesz.blog.hu/api/trackback/id/tr68158236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilárd Hanvay 2016.01.07. 19:20:01

A MISKOLCI EGYETEM AZ EGYETLEN IGAZI UNIVERZITÁSZ AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN.

Szilárd Hanvay 2016.01.07. 19:20:30

A MISKOLCI EGYETEM AZ EGYETLEN IGAZI UNIVERZITÁSZ AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN.
süti beállítások módosítása